tök jó konyha

Citromos Kurkumás Káposzta Leves

2015. szeptember 11. 17:31 - Bajsz Brigitta

Egy ideje nem készítettem már levest, és tegnap bizony nagyon megkívántam. Íme a végeredmény:

 

Hozzávalók 4 főre:

  • 1 kisebb fej káposzta
  • 3-4 közepes méretű krumpli
  • 1 nagy vöröshagyma
  • 1 gerezd foghagyma
  • 1 citrom
  • 4 teáskanál kurkuma
  • só, bors ízlés szerint
  • 1 teáskanál édes paprika (csípőset is használhatsz, ha intenzívebb ízre vágysz)
  • 2 evőkanál olivaolaj
  • 2 liter víz
  • miso paszta (nem feltétlenül szükséges -)

 

Elkészítés:

A leveseket - és általában minden más ételt is - az előkészületekkel szeretem kezdeni. Felvágok/szelek, mosok, preparálok mindent, ami kelleni fog, így amikor már a főzési stádiumál tartok, lényegében csak felkapkodom az éppen szükséges alapanyagot. Top tipp tehát, hogy készíts elő, mérj ki mindent, amire szükséged lesz.

Az előkészület első lépése a zöldségek feldolgozása. Megpucoltam a krumplikat, megmostam őket és kockákra vágtam, majd hagytam hideg vízben állni, amíg előkészítettem a többi zöldséget. A karalábé leveleket megmostam, és hosszában fél centis csíkokra vágtam. A vöröshagymát apró kockákra aprítottam, jelen esetben minél kisebbre vágod, annál jobb.

Ezután az előmelegített lábosba kimértem a 2 evőkanál olívaolajat, majd amikor már elég forró volt, jöhetett a hagyma. Üvegesre pároltam, ezután hozzáadtam a krumplit - amiről előzetesen természetesen leöntöttem a vizet! Úgy 1 perc párolás után megszórtam a krumplit a 4 evőkanál kurkumával - ettől szép sárgás színt kapott. Jól összekevertem, hogy minden egyes krumpliszem "besárgulhasson" (no nem az irigységtől). Ezt követően felöntöttem a vízzel, amit legjobb, ha előre felforralsz (én vízforralót használok, ez a leggyorsabb és legköltségkímélőbb megoldás).

Fedd le a lábost és hagyd főni addig, amíg a krumplik el nem kezdenek puhulni. Csak ekkor kell hozzáadni a csíkokra vágott káposztaleveleket, foghagymát, a pirospaprikát, illetve - ha használsz -, az 1 teáskanál Miso pasztát.

Ha minden egyben van a lábosban, fedd le ismét és hagyd főni, amíg a zöldségek puhák nem lesznek. A citrom kifacsart levét csak a legvégén add a leveshez, ezután nem kell már sokáig főni hagynod, maximum 2-3 percig. Kóstold meg a citromlé elkeverése után, és ízesítsd ízlésed szerint még sóval, borssal, ha szükséges.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tokjokonyha.blog.hu/api/trackback/id/tr547778644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása