tök jó konyha

Testet-lelket melengető levesek

2015. október 06. 16:49 - Bajsz Brigitta

Nem tudom, otthon milyen a helyzet, de itt Angliában már napok óta szürkés, télies idő van, rendesen lehűlt a levegő. Ilyenkor mindig vágyakozom valami melengető étel után, vagy csak egy nagy bögre forró teára. A héten ebből adódóan két nagyon finom levest készítettem el, a Kókusztejes Gombalevest és a Krumplis Póréhagyma levest. Ez utóbbi tradicionális étel itt Angliában, én mondjuk úgy csak felturbóztam egy csöppet. Íme tehát a receptek:

Kókusztejes Gombaleves

 

Hozzávalók:

  • 2 kisebb fej vöröshagyma
  • 1 evőkanál olíva olaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 300g gomba
  • 1 kávéskanál mustár
  • 1,5 evőkanál majoránna
  • 400ml kókusztej
  • 1,5L víz
  • chilli ízlés szerint
  • só, bors ízlés szerint

Elkészítés:

Egy előmelegített lábosba belecsurgatom az oliva olajat, majd ha már elég forró, hozzáadom az apróra vágott vöröshagymát. Ezt addig főzzük, amíg üvegesre nem fől. A gombát vágd kis félkarikákra (először félbe vágod a gombát majd a lapos felére fordítva elkezded szeletelni), majd add a lábosba a hagyma mellé és sózd, borsozd meg. Pirítsd egy pár percig, majd öntsd fel az előre felforralt 1,5L vízzel. Fedd le egy fedővel és hagyd főni, amíg a gomba majdnem teljesen meg nem puhul.

Vedd le a fedőt és add hozzá a maradék alapanyagokat, a kókusztejet kivéve, tehát: fokhagyma, chilli, extra só-bors, majoránna és a mustár. Jól keverd el, majd jöhet a kókusztej is. Ezzel már csak forralásig főzd, és már készen is vagy.

Tipp: A kókusztejet én kiöntöttem egy külön tálba a konzervből és mielőtt a leveshez adtam volna, pár evőkanállal mertem a tejbe a forró levesből, és elkevertem, csak ezután öntöttem vissza a lét a leveshez. Így elkerülheted, hogy a hideg (akár szobahőmérsékletű) kókusztej csomóssá ugrassza a levesedet.

Krumplis Póréhagyma Leves

 

Hozzávalók:

  • 1 nagy szál póréhagyma (én egy közel 30-35cm hosszúságút használtam.)
  • 300-400g krumpli (durván 5-6 közepes méretű)
  • 2 evőkanál olíva olaj
  • só, bors
  • 1 teáskanál mustár

 

Elkészítés:

A póréhagyma fehér végéből, és a zöld leveses részből is vágj le egy picit. Éppen csak annyit, ami esetleg már fás, vagy nem fest teljesen egészségesen. Hosszában vágd félbe a hagymát majd mind a két felét vágd kb. 0,5cm vastagságú karikákra. A felszeletelés után alaposan mosd meg. sokszor előfordul, hogy a póréhagyma erezete között megragad a szennyeződés, földdarabkák stb., ezért fontos az alapos tisztítás. (Hiszen nem éppen kellemes érzés földdarabkára harapni evés közben...)

A krumplikat pucold meg és aprózd fel, durván 1-1,5cm-es kockákra.

Az előmelegített lábosba jöhet az olíva olaj, majd ha már elég forró, öntsd rá a krumplit. Sózd meg és alaposan keverd el. Alacsony lángon hagyd picit főni, elég 3-4 perc. Ezután jöhet bele a póréhagyma. Adj még extra sót hozzá, illetve most jöhet a bors is. 1 perc szárazon való főzés után öntsd őket nyakon az előre felforral 1,5-2L vízzel. Add hozzá az egy teáskanál mustárt és hagyd addig főni, fedő alatt, amíg a krumpli elég puha nem lesz.

Ízlésed szerint adhatsz még extra mustárt hozzá, vagy még több borsot, hogy csípősebb, intenzívebb ízt érj el.

Mind a két leves igazi télies verzió, alaposan átmelegítenek majd. :) Jó étvágyat hozzájuk!

  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tokjokonyha.blog.hu/api/trackback/id/tr857906538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása